Feeds:
Bejegyzés
Hozzászólások

nem tudom

…mi fáj jobban: a volt vagy a nincs,
hogy az ajtón nincsen már kilincs,
vagy hogy egyszer nyitva állt,
és a lelked kikandikált.

hogy volt velem s most nélkülem,
vagy nem is volt, csak képzelem.

hogy gyávaságból nem lesz már kerek,
vagy a Sárkányfűárus osztott füveket,
vagy a kérőt Laertész és Kirké ölte meg.

[...]

s  nem tudom, mit kívánjak, hogy egyszer majd megértsd, mit vesztettél el s mennyiért, hogy egyszer majd lásd tisztán az útelágazást, ahol elfordultál balra. vagy kívánjam, hogy maradj bennem így, ilyen fele-másan.

mintha palackba tenném a szavakat, kidobva tengerre, hogy majd csak megtalál.
mert a visszaposta zárva és halott, nincsenek szavak, sem gondolatok.

lássalak magányban, a zuhany alatt, folyik a víz, sehol semmi hab, a fej lehajlik és mozog a kéz, hűtenéd magad, de minden oly nehéz, mert csendben gyűlt össze a nemvárt fájdalom.

vagy kívánjam maradjon, maradjon halott, önmagába zárva, hol nincsenek holnapok, nincsen múlt sem, és épp úgy nincs jelen, hol körbe forog a tetszés, és nincsen védelem, kívánjam maradjon így, s pakolja életét, a munkába fúlva, napot napra téve, nincs marcangolás, tudja, a helyén van, s a felrakott pakolás bár beszáradt, kérges, de jól van így, hasonulni kezdenek.

nem én döntöttem. csak azon a hajnalon, mikor kételkedni kezdtem, vajon valóban rokon-e és hozzám tartozik, bírja-e szíve, lelke, mivel ennek tartozik. 
görgettem előre kettejük életét. most maga görgeti. 

születésnap van és rakosgatom a szavakat. s nincs baj már semmi:
a minden közepén maradtam, ki voltam és leszek, vagyok én, mint eddig, vagyok én meg egy.

2008. január 1 – április 3.

mint

ha
seb
szakad
fel
szivárog
a genny
gördül
végig
arcomon
a fájdalom

mikor csend van

és félig álomban rakod a napot,
a mosoly lassan elhasad és nem érted, tudod,
miért tört rád megint
és mit szeretne,
s máshogyan, mint eddig,
de préselődik,
s kibuggyan sorban,
egyre gyorsabban peregve

napraforgó

szeretnék egyszer felébredni
és nem találni bennem Klütiát
eltűnne, nem létezne többé,
mert nem kötné már semmi ideát.

a napraforgó már nem forogna,
nem emelné fel többé a fejét,
nem lenne szirma, sem föld, mi tartja,
múlna a szépség-szerelem-szemét.

lenne Klütiából a szívemben Bárki,
eltűnne úgy, hogy többé nem perel,
bár a Nap továbbra is ott van
és világít, csak épp a Föld takarja el.

a lélekről

az évek alatt becsomagoltam,
szalaggal átkötött, színes, merített papír,
cseppenként raktam össze mindazt, amit hittem,
valaki fellapoz, elolvas, beleír.

mert jön, ki tudja, mi van a dobozban,
meglátja, hozzáér, felismeri,
a szalagot félrehajtva lassan kibontja,
az egyetlen lesz, ahogy én is egyszeri.

tán rosszul mértem fel a távolságot,
tán nem észleltem jól a súlyokat,
közelről fehér madárszárnynak láttam,
pedig nem az volt, vörös tehervonat.

a társam. a felem. a másik énem.
a férfi, kit gyűlölnöm nem lehet.
magamat gyűlölhetném benne, vagy mert nem,
vagy mert talán, vagy mert szeretett.

hogyan hihetném, hogy jöhet eztán bármi,
hogyan hihetném, hogy elvakartsebes,
vézna testemet átfonja gyengédség,
hiszen nem kellett, mikor teljes volt s kerek?

s a néhány lapot, mi megmaradt, hol találom?
hol van a borító, a jegyzék, a tartalom?
zsírpapírba gyűrt lélekdarabka kinek kell,
mikor irántam bennem sincs szánalom?

mit adhatnék még, mikor semmim sincsen,
nincs hitem, s ha volt sem volt elég,
elgázolt, véres és üres doboz: értem a pokolba
hol túsznak maradtam – ki szállna le még?

miről minek és kinek énekeljek? se kotta, se hang.
kedv se. nem várom, mi jöhet. nem érdekel.
nem vágyom. nem adni, s nem kapni semmit.
csak a halál partját gyorsan érjem el.

2008. 01. 08-09.

nem lehetek ennyire gonosz. nem lehetek ennyire rossz. nem lehet bennem ekkora feketeség, ami eltöröl mindent, nem lehetek én ez a vérhabos húscaf(at)ka.
legyen inkább bámész semmiség, amikor minden üres, mintha valaki észrevétlen elhalad, otthon magam kapcsolni a villanyt, a szemhéjon vörös duzzanat, tükörbe nem nézni, borítékot nem címezni meg, sms-t archiválni, megkezdett verset abbahagyni. ajándékokat rakni ide és oda, nem keresni okozat-okokat.
mint a dervis, ki körbeforog, meg nem áll, így sodrom magam.
szeretnék megállni, nem lenni, felejteni mindent, eltűnne ez a nagy zsivaj, lenne csend.
tűnne minden, napfény, nevetés, elkezdett és félbemaradt ölelés, zavart pillantás…
tűnne, hogy úgy érzem bolond vagyok, rémült és kiégett, hogy ne lennék polip, lennék még szép és máshogyan szelíd, lennék ki nem vagyok, másvalaki, ne érez-tudnék semmit, halnék meg, hogy lehessek magam.

ciklus


kapcsolat
fulladás
megoldásnak új munkahely
fulladás
másik nő
másik kapcsolat
visszarendeződés
fulladás
megoldásnak új munkahely
fulladás
másik nő
másik kapcsolat
visszarendeződés

most fulladás jön, aztán új munkahely,
hol a szíved majd újra nőre lel,
mert olyan szimpla, egyszerű ciklus ez,
látom, ahogy Betty halálra sebez,
ezért választod helyette anyát,
hogy meg ne csaljon, csitítson, ha valami fáj,
s ezért, hogy a másik kettőt újrakezdenéd,
mert sóváran hiányzik azafajta lét.
és ha lett volna nálam egy kis lakás
odaköltöztél volna, nem vitás,
mert csak annyit nem visel el szíved,
hogy nem tudod, otthont hogyan teremtenek,
s nincs benned képesség, hogy egyedül megtegyed,
mert az életben mindig mást tette meg,
és nyáron hiányzott, hogy nincs olyan helyed,
hol körbe vesz mindaz, mi otthon lehet
(s hibáztam, ebben nem segítettelek).
ezért volt fontos, hogy ott maradj,
s fuss körbe újra, hogy vigasztaljanak.
s nem mert a Család: nem láttad meg a honlapon
hogy Ildit, KAGot kivéve már mindenki rokon.
 
és a jelszót majd egyszer megadom,
ha mindezt valóban el kell mondanom.

 

 

 

 

 

a 214-ik napon

lámpám vagy, piros.
amikor hazaérek, megkondul a harang
szívünk a plafonon imbolyog.
mert ez az út. kacska ring.
benne látlak, benne látsz.

jön még sok hajnal és sok éj.
hazaérsz majd átölelsz.
biztosan tudom.

Older Posts »

Follow

Get every new post delivered to your Inbox.